Idegen vagyok a saját házamban
Ismeretlen, semmi más.
Nem vár csoda, nem vár kikelet
Amit kapok, hazug vallomás.

Valamit csak kérhetek...
Bizalom kell, s becsület.
Lázálomban nem élhetek,
Hol az igazságért büntetnek.

De választ kitől kaphatnék?
Azoktól, kik becsaptak?
Engednem kell a nyomásnak,
S vele együtt sok parancsnak?

Nem, én nem ilyen vagyok,
Nem így lettem nevelve.
Mert inkább küzdök vérben úszva,
Mint félre álljak, nevetve.

Komoly…ez a szó fáraszt
mióta kelepcébe zárva
egy porondmester
dirigál, mint kutyának gazdája

Istennek képzetében
járkál a termekben
Hol az Urat arcban mérik
nem termetben

Betöretlen csikó
a saját cirkuszában
Minden parancsa várt
ellenállást szül

És nem nyugodhat meg
akár eltiporja testem
mert én a talpamra
nem két pad közé estem

Szüntelen hullanak
Könnyei a fáknak
Koronájuk csapásra meztelen

Bíbor, narancs, méreg
Szemvízzel telt utcák
Egyként parkkal, térrel, idővel

Kérges fagy közelít
Nem létezik gyógyír
Védtelen requiem.

Szégyentelen levetkőzték
Mámorszín ruhájuk
S mi bennük járunk

Belerúgunk lomhán
Átlépünk némán
Pedig azok könnyek
Fák sírtak helyettünk

Ki az ablakon, a mélybe,
mint nehéz vasbeton.

Nem kiabál, nem sikít,
mosolyog vagy nevet.

Végtelen –
robajjal ér földet.

Most is holtan
Körbezárva rózsakerttel.

Fű növi be mozdulatlan
még csend fülemben: Holtodiglan…

Üdvözlök mindenkit!

Eme blog azért jött létre, hogy verseim egy külön oldalon (is) tudojam publikálni. Ha tetszik valamelyik versem, szívesen várom a hozzászólásokat.

Kellemes olvasást kívánok!

Konta László István