Ki az ablakon, a mélybe,
mint nehéz vasbeton.

Nem kiabál, nem sikít,
mosolyog vagy nevet.

Végtelen –
robajjal ér földet.

Most is holtan
Körbezárva rózsakerttel.

Fű növi be mozdulatlan
még csend fülemben: Holtodiglan…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.